Lókút

A község hivatalos honlapja



Atilla völgye


Faluszéli mázsa

Külső hivatkozás

I. és II. Világháborús emlékmű

A templomból, új iskolából, tanítói lakásból álló építészeti együttes 1931. májusában új létesítménnyel szépült. Felszentelték és felavatták az I. világháború 51 hősi halált halt lókúti, pénzeskúti, gyertyánkúti katonák márványtábláját.Lókút község háborús áldozatainak végleges összeírása 1990-es években vált lehetővé. Neveik márványtáblára kerültek a templom előtt lévő I. világháború hősi halottainak emlékműve mellett, melyen 45 név szerepel.

Külső hivatkozás


Kalamász kereszt

1947-ben aknarobbanás következtében halt meg két ember. Egyikük felesége Kalamász Mihályné a robbanás közelében emlékkeresztet állíttatott férje emlékére.


Kút


Emlékmű

A kitelepítés 50. éves évfordulója tiszteletére, valamint a község 240 éves évfordulója tiszteletére állíttatta Lókút Község 1998-ban.


Kolera kereszt

1830. szeptember 7-től december 13-ig tombolt Lókúton a kolera járvány, mely 791 főnyi lakosságból 45 embert ölt meg. Három esztendővel a járvány után 1834. szeptember 21-én Kovács István Lókút községi bíró, a hívek buzgóságából és adakozásából a Veszprémi útban (un. Büdöskúti út) egy keresztet állíttatott, melyet napjainkban is Cholera Keresztnek hívnak - a pusztító járvány emlékezetére.

Külső hivatkozás

Kopjafa

A tölgyfarönkből faragott kopjafát alapítványunk 2013. április 11-én, az 1848-as áprilisi törvények évfordulóján avatta fel. Felszentelte Horváth Lajos esperes, bakonynánai plébános. A szakmai tanácsadó Ambrus Aladár Budapesten élő erdélyi származású kopjafafaragó mester volt. Kifaragta Bácsi Gyula zirci fafaragó mesterművész.

Szimbólumrendszere (felülről lefelé haladva):
FELSŐ CSILLAG: vitéz, férfi
pihenő
MAGYAR KERESZT: magyarságára büszke, hazafi
pihenő
CSILLAG: kitüntetett vitéz, hős
pihenő
NAP: harcost jelöl
MOLNÁRGOMB: szakmájában, tevékenységében kiemelkedő.

Marton-Zámori kastély

Az 1830-as években épült kastély udvarában egy 590 cm körátmérőjű mamutfenyő is áll. A főbejárata melletti falon Kossuth-emléktábla. 1849 nyarán Kossuth Lajos itt rejtegette néhány hétig három kisgyermekét, Ferencet (keresztapja a „haza bölcse” Deák Ferenc), Vilmát és Tivadart (keresztapja az „árvízi hajós” Wesselényi Miklós). 1849. augusztus 26-án a császári seregek a gyerekeket elfogták, majd Zircre, Győrbe, Pozsonyba szállították őket. A kormányzat 1850 májusában engedélyezte, hogy nagynénjük és nevelőjük kíséretében egy dunai hajón előbb Konstantinápolyba, majd a törökországi Kütahyába utazzanak. Ott találkoztak szüleikkel 1850 júniusában.


Nepomuki Szent János kápolna

A csehországi Nepomukban született Nepomuki Szent János Csehország, a folyók, hidak, halászok, bányászok védőszentje, a gyónási titok vértanúja. A kápolnát az 1762-ben a csehországi Karel Klyma üvegfúvó mester és a cseszneki Esterházyak által kötött szerződés alapján épített óbányai üveghuta csehországi mestereinek leszármazottja, Bertalan Terézia építtette 1812 – 1820 között. Az akkori Lókút és Óbányapuszta közti út mellett épített kápolnának a szoborrésze látható ma is.


Római katolikus plébánia

 Az 1733-ban III. Károly Habsburg császár és király által létrehozott Vallásalap támogatásával épült plébániát 1788. december 23-án adták át. Az épületet a lókúti katolikus hívek építették.


Szent Mihály templom

A jelenleg is álló templom 1868-69-ben épült a kor építészeti ízlésének megfelelően neogótikus-romantikus stílusban. Az építkezésről sajnos semmiféle írásos dokumentum nem maradt fenn. A 18x7,7 m-es alapterületű templomot Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelték, s ezért Lókút község búcsúját szeptember 29-én, Szent Mihály napján tartják. A templom előtti téren található kőkeresztet, mely a lókúti hívek önkéntes adományaiból készült, 1886. május 4-én szentelték fel.


Szentháromság-szobor

1907-ben a Lókútról Amerikába kivándoroltak emeltették. Az ebben az évben kivándorolt 89 személy többsége szlovák és német anyanyelvű volt. Az 1910. évi országos népszámlálás adatai alapján a község 1753 főnyi lakosságából 193 személy élt külföldön. (Bem utca 57-59. )


Vajcs kereszt

 1928. júliusában a lókúti Vajcs Ferenc kőkeresztet állíttatott a Lókút-Óbánya közti út mellett, hálából, hogy túlélte a világháborút. 1928. július 22-én Kostyelik Kajetán zirci cisztercita házgondnok szentelte fel.


Vitéz Bertalan Árpád kilátó

A 644 méter magas Papod hegyen, a Bakony második legmagasabb pontján található a kilátó, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bakonyra és a Balatonra.
„A jövő a kezünkben van” elnevezésű, közjóléti fejlesztési programsorozata keretében, a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. beruházásában készült el és került átadásra 2013. október 17-én a Vitéz Bertalan Árpád kilátó.

A több mint 30 millió forintos beruházás eredményeként mind a környékbeli lakosok, mind a távolabbról érkezők, turisták, kirándulók és természetjárók olyan régi-új kilátópontot vehetnek célba és birtokba, ahonnan nemcsak a Bakony varázslatos tája és domborulatai csodálhatók meg minden irányból, de a Balaton megnyugtató látványa is elénk tárul.

A kilátó több irányból is megközelíthető:
Hárskútról a piros sáv túrajelzésen

  • Márkóról a piros kereszt, majd a piros háromszög túrajelzésen
  • Eplény vasútállomásról a piros sáv túrajelzésen
  • Külső hivatkozás

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Június 2018  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Friss események

Nincs aktuális esemény